|
|
 A camellia sinensis leveleinek feldolgozása során minimális oxidációval készül a zöld tea.
Keletről tart Nyugat felé
A zöld tea Kínából származik és a keleti kultúrák részét képezi. Népszerű ital Dél-Koreában, Japánban és a Közel-Keleten.
Európában is egyre többen fogyasztják
A zöld tea népszerűsége az utóbbi időben Ázsián túlra, a nyugati országokba is elterjedt, ahol a múltban a fekete tea örvendett nagyobb népszerűségnek.
Zöld teából is sokféle van
Kína mellett más országok is termesztenek és előállítanak zöld teát. A különböző országokban termesztett teafajták eltérnek egymástól, mivel mások az időjárási körülmények, a tea szüretelésének ideje és az előállítás folyamata.
A zöld tea igen egészséges
Az egyik ok, amiért a zöld tea népszerű Keleten, és Nyugaton is egyre inkább elterjed, a gyógyászati értéke. Az elmúlt húsz évben számos kutató végzett vizsgálatokat, hogy a zöld tea egészségre gyakorolt jótékony hatásait megpróbálja bizonyítani.
Szerepet játszhat bizonyos betegségek megelőzésében
Az eredmények azt mutatják, hogy azok, akik zöld teát fogyasztanak, kevésbé vannak kitéve a rák bizonyos fajtáinak és a szívbetegségeknek. A zöld teát a fogyással is összefüggésbe hozzák. Koffeint és polifenolokat tartalmaz, amelyek hőt fejlesztenek és a zsírok oxidációját idézik elő, és ezzel úgy gyorsítják az anyagcserét, hogy nem befolyásolják a szívritmust.
Finom ital és gyógyszer egyben
A teát, mint italt, véletlenül fedezték fel Kínában sok-sok évvel ezelőtt. Ázsia számos területén fogyasztanak zöld teát italként és gyógyszerként. Az olyan országokban, mint Korea, Kína, Thaiföld és Japán, olyan problémákra használják gyógymódként, mint a magas vagy alacsony vércukorszint, gyomorrontás, sebesülések vagy a láz.
A tea könyve
1191-ben egy Eisai nevű Zen buddhista pap írta meg a Kissa Yojoki-t, vagyis „A tea könyvé”-t. A könyv a tea egészségre gyakorolt jótékony hatásairól szól. Ezek közé tartozik, hogy hatásos másnaposság ellen, növeli az éberséget, segít az ellazulásban, megszünteti a szomjúságot, felgyorsítja a vizelet kiválasztást, és serkentő hatással is rendelkezik.
Miről szól a könyv két része?
A könyv két részből áll. Az első rész a növény külsejét írja le: a leveleit, a virágját és a teacserje alakját. A második rész tartalmazza a különböző betegségek esetén alkalmazandó mennyiségeket.
Tudományosan nem bizonyított hatások
Habár a tea állítólag sokféle betegséget, például a beriberit is, meggyógyít, ezeket az állításokat tudományosan még nem igazolták. A nem bizonyított állítások közé tartozik a rákmegelőző hatása, és a rák bizonyos fajtáinak esetében a rákot gyógyító hatása. A zöld teával kapcsolatban az az állítás is felmerült, hogy gyógyítja a szklerózist. De az az állítás is bizonyításra vár még, hogy valóban elősegíti-e a fogyást.
A zöld tea is tartalmaz koffeint
A zöld tea koffeintartalma a kávéban található koffeinmennyiség egyharmada. Ezzel sokan nincsenek tisztában. A túl sok koffein fogyasztásának negatív hatásai lehetnek: álmatlanság, hányinger és gyakori vizelés. A zöld teának vannak olyan változatai, amelyek nem tartalmaznak koffeint, ezért mindig olvassa el a dobozon lévő címkét, ha koffeinmentes teát szeretne vásárolni.
Egy érdekesség a koffeintartalomról
Van egy megtévesztő dolog a tea és a kávé koffeintartalmával kapcsolatban: szárított állapotban a tea tartalmaz több koffeint, lefőzés után azonban a kávé. Az egészségre gyakorolt jótékony hatásain túl a zöld tea finom és frissítő ital. |
Vegye fel a vértet, és védekezzen egészséges ételekkel a húsvéti áradat után! Összegyűjtöttünk hat olyan tápanyagforrást, amivel csökkentheti koleszterinszintjét és egészségesebben táplálkozhat! Elolvasom Manapság egyre nagyobb hangsúlyt helyezünk az egészségre: lássunk 6 tippet amivel ezt könnyebben elérhetjük!
Elolvasom
Sok mindent tehet a vírusok által kora tavasszal okozott problémák megelőzéséért vagy enyhítéséért: vigyázzon immunrendszere egészségére - vagy legalább próbáljon meg felülkerekedni a betegségen, ha az megtámadta a szervezetét. Elolvasom
Amikor lángol a szerelem, úgy hisszük, örökké fog tartani a boldogság a szeretett férfi/nő oldalán. A szürke hétköznapok, a bennünk felgyülemlő stressz, elégedetlenség miatt aztán egyre nehezebbnek tűnik fenntartani a boldog párkapcsolatot... Elolvasom
Ugye milyen jó lenne, ha többé nem felejtene el fontos találkozókat? Nem feledkezne meg a születésnapokról és az évfordulókról? Ön is fejlesztheti a memóriáját! Íme 10 hasznos tipp a kivitelezéshez. Elolvasom
Úgy tűnik, mai környezetünkben lehetetlenség egészségesen megöregedni. A "baby-boom" idején születettek manapság olyan fájdalmakkal küszködnek, amilyeneket még 2-3 évvel ezelőtt sem tapasztaltak. Mi történik velünk a 60. születésnapunk után? Elolvasom
Javában benne vagyunk a minden évben oly sok ember által rettegett allergia szezonban. Az allergia továbbra is nagyon komoly egészségügyi probléma, sőt, járvány. A kisbabáktól a felnőttekig mindenféle életkorú embert érint. Elolvasom
A térdízület gyulladásban szenvedő betegek száma drámaian nő, ahogy a "baby-boom" idején születettek nyugdíjas korba érnek. Ez az aktív életmód, a korábbi műtétek és a hosszabb élettartam együttes hatásának eredménye. Elolvasom
Mit tehetünk azért, hogy védekezőképességünk győztesen kerüljön ki a mindennapi próbatételekből? Cikkünkben néhány hasznos tanácssal segítjük Önt abban, hogy sikeresen kerülje el a betegségeket, és hatékonyan erősítse immunrendszerét. Elolvasom
Az illóolajok nem csupán a párologtatóba cseppentve, téli estéken tudnak kellemesek lenni érzékeink számára, de bőrünket is természetesen és hatékonyan ápolhatjuk velük. Ismerkedjen meg az illóolajok titokzatos világával. Elolvasom
"Szeretnék mozogni, de egyszerűen nincs rá időm!" - az Ön száját is elhagyta már hasonló mondat? Ha fogalma sincs, milyen testmozgást tudna belezsúfolni sűrű hétköznapjaiba, jó hírünk van: a megoldás a lába előtt hever! Elolvasom
Elmúlt 40 éves és nincsen munkája? Az életkor szerinti megkülönböztetés a törvények tiltása ellenére a mai napig létezik, és emiatt sokakat aggaszt, hogy hogyan tudnák megvédeni magukat ellene. 13 egyszerű ötlet, hogy fiatalosabb benyomást kelthessen az állásinterjún. Elolvasom
A déli alvás vagy a délutáni szunyókálás sokak számára negatívan cseng. Az „igazi” emberek egész nap dolgoznak, és egyetlen percet sem töltenek mással, főleg nem azzal, hogy napközben aludjanak. Elolvasom
A D-vitamin zsírban oldódó vitamin, amely segíti a kalcium és a foszfor felszívódását a szervezetben. Ezenkívül szabályozza a vér kalcium szintjét és elősegíti az ásványi anyagok beépülését a csontokba és a fogakba. Elolvasom
Mintha nem lenne elég dolog, ami megnehezíti az elalvást, valaki most kitalálta, mi a legjobb és a legrosszabb alvási pozíció az Ön szervezete számára. Lehet, hogy azért érdemes megismerni az egyes alvási testhelyzetek előnyeit és hátrányait? Elolvasom
A legegyszerűbb, semmiféle eszközt nem igénylő, mégis számos pozitív élettani hatással bíró sport a futás. Ön próbálta már? A tavasz ideális időszak az elkezdéséhez. Tippjeink segíthetnek kedvet csinálni a futáshoz, vagy akár új lendületet adhatnak a jól megszokott futóedzésekhez. Elolvasom
Manapság sokat hallunk arról, hogy a magas koleszterinszint veszélyes. Ahelyett, hogy különféle gyógyszereket szedne, tegyen Ön is az egészségéért természetes, koleszterinszint csökkentő élelmiszerekkel. Hogy melyek ezek? Cikkünkből megtudhatja. Elolvasom
A futás, mint sok más sport is, magában hordozza a sérülések lehetőségét. Mégis, kellő felkészültséggel és izmaink megfelelő állapotának biztosításával ezek túlnyomó része megelőzhető. Fogadja meg a szakértő tanácsokat, és fusson 100 éves koráig! Elolvasom
Szenved a stressztől, de úgy érzi, nincs ideje tenni ellene? Van egy jó hírünk: szokásos napi tevékenységeit is végezheti úgy, hogy közben megpróbálja minimálisra csökkenteni az Önt érő negatív stressz mennyiségét. Elolvasom
Az egyik csodálatos dolog a testünkkel kapcsolatban az, hogy beépített "betegség-érzékelői" vannak, melyek segítségével a szakemberek szerint időben felismerhetőek akár súlyosabb betegségek korai figyelmeztető jelei is... Elolvasom
Bizonyára Ön előtt is ismeretes, hogy mentális állapotunk hatással van testünk egészségére - csakúgy mint fordítva. Milyen összefüggés lehet a hát- és derékpanaszok és a minket érő stressz és lelki problémáink között? Hogyan kezelhetők a hátproblémák? Vajon Ön is veszélyeztetett? Elolvasom
A hát- és derékfájással kapcsolatban sok téves elképzelés kering. Most ezek közül cáfolunk meg néhányat, és mondjuk el vele kapcsolatban az igazságot. Legyen Ön is tudatos háta egészségét illetően, így könnyebb lesz elkerülni a panaszokat, illetve azok esetleges súlyosbodását. Elolvasom
Bizonyára Ön is tudja, hogy aki hosszú időn keresztül rendszeresen nagyon hangosan hallgat zenét, az számíthat arra, hogy előbb-utóbb a halláskárosodás jeleit fogja tapasztalni magán. De vajon milyen hatással van ránk az MP3 lejátszók használata? Olvasson tovább... Elolvasom
Ön is szeretné, ha végre nem rohanással és idegeskedéssel kezdődne a reggel? Keljen fel egy kicsit korábban, és használja ki a reggeli órákat, hogy mindig frissen és jókedvűen indulhasson neki a napnak! Olvassa el 7 jótanácsunkat, és tapasztalja meg a változást a saját bőrén. Elolvasom
Gondolt már arra, hogy agyát ugyanúgy szükséges jó karban tartani, mint teste egyéb részeit? Bizony, az idő előrehaladtával e szervünk is a leépülés áldozatává válhat, ha nem teszünk semmit frissessége megőrzéséért. Hogyan óvhatja meg gondolkodásközpontja egészségét? Elolvasom
Önnel is előfordul, hogy időnként csak késő este sikerül egy finom meleg vacsorát elfogyasztania? Vajon mindenáron kerülni kell a késői étkezéseket? Íme néhány jótanács, mely segít eligazodni az egészséges étkezéssel kapcsolatos vélemények útvesztőjében. Elolvasom
A penész, a házi por a növények és egyes ételek is allergiát okozhatnak. Kevesen tudják, de az emberek több mint 30%-a szenved valamilyen allergiától! Ma már azonban többféleképpen megakadályozhatjuk, hogy a könnyezés és tüsszögés felbolygassa mindennapjainkat. Elolvasom
A fák lassan virágba borulnak és a meleg napsugarak egyre hívogatóbbak. Ön is egyre jobban kívánkozik ki a szabadba, hiszen annyi jó program kínálkozik! De vajon teste is felkészült az aktív életre és az új kihívásokra? Tartsa jó karban védekezőképességét! Elolvasom
Az ultrahang terápia a hőterápia (hőkezelés) egy fajtája, amely segít csökkenteni az akut illetve krónikus fájdalom egyes fajtáit. Cikkünkből megtudhatja, milyen elven működik az ultrahangos kezelés, és milyen típusú sérülések esetén alkalmazható nagyfokú hatékonysággal. Elolvasom
A tai chi a meditációt mozgással és légzési technikákkal ötvözi. Bár a harcművészetek közé tartozik, nem használják küzdelemre. A Távol-Keletről indult sport mára teret hódított Amerikában és Európában is. Miért is érdemes közelebbről megismerkednie ezzel a különleges mozgásformával? Elolvasom
Derékfájással küszködik, és szeretné a kellemeset összekötni a hasznossal? Milyen jó hír, hogy hazánk olyan gazdag termálvizekben! Hiszen így nekünk, akik itt élünk, abban a kiváltságban van részünk, hogy az év bármely időszakában válogathatunk a jobbnál jobb fürdőzési lehetőségek közül. Elolvasom
Jelöljön ki egy méregtelenítő hetet és tartsa is magát az elhatározásához, persze nem kell rögvest léböjtöt vagy gyümölcsnapot tartania, elegendő jobban odafigyelni a táplálkozására, rengeteg vizet inni és kerülni a zsíros-cukros ételeket!
Elolvasom
Még ha hátfájással küszködik is, ügyeljen rá, hogy mozgásban tartsa a gerincét. A következőkben néhány könnyű gyakorlatról olvashat, amelyet akkor is elvégezhet, ha éppen ágyhoz köti a fájdalom.
Elolvasom
A hidroterápia egyszerűen vízterápiát jelent, amelyet az emberiség már több száz éve alkalmaz. Elolvasom
A masszázs népszerű terápiás módszer az izomfeszültség enyhítésére, az izomgörcsök és -gyulladások, a vizesedés, különféle izomfájdalmak és az izommerevség megszüntetésére. Tudjon meg többet arról, milyen típusai léteznek, és hogyan fejtik ki ezek kedvező hatásukat. Elolvasom
Kimerült? Úgy érzi, minden energiája elszállt? Ha gyakran tapasztal ilyesmit, akkor mindenképpen érdemes megvizsgálnia az életmódját, táplálkozását, az Önt érő stressz mennyiségét stb. Cikkünkben 5 jótanácsot olvashat, melyeket követve ismét feltöltődhet energiával, és aktív életet élhet. Elolvasom
Lassan augusztus vége van, a nyár azonban még csak most kezdődött el igazán! Az elkövetkező napok egyszerűen nem múlhatnak el megfelelő baráti társaság és piknikezés nélkül. A finom ételek, jó italok és a meleg időjárás felejthetetlen délutánokkal ajándékozhat meg bennünket. Elolvasom
Ha eddig nem volt tisztában vele, bizonyára meg fog lepődni, mennyi jótéteményre képes a masszázs. Még nem próbálta? Lássuk, melyik az a három fő terület, ahol megtapasztalhatjuk az előnyeit. Elolvasom
Úgy tűnik, a boldogság keresése hasonlóvá lett a Szent Grál legendájához. Mindannyian kutatunk utána, de annyira el vagyunk foglalva a magunk zavaros és bonyolult életével, hogy azt sem tudjuk, létezik-e még egyáltalán. Pedig a boldogság itt rejtőzködik a közelben - az apróságokban. Elolvasom
Ha Ön irodában dolgozik, a kényelmetlen székre foghatja a fájdalmat. Ha fizikai munkát végez, akkor a különféle munkaeszközöket okolhatja sajgó hátáért. Lehet, hogy igaza is van. De ha Ön történetesen dohányzik is, akkor bizony lehetséges, hogy más a magyarázata a fájdalmainak. Elolvasom
Valószínűleg Ön is hallott már az antioxidánsok csodatevő hatásáról, hogy hogyan veszik fel a harcot az öregedés és a betegségek ellen, de tudja Ön, hogy valójában milyen anyagokról van szó? Olvasson tovább, cikkünkben megosztjuk Önnel az antioxidánsok lelőhelyeit, sőt azt is, hogy mi mire jó!
Elolvasom
Előfordul, hogy minden különösebb ok nélkül fáradtnak érzi magát? Álmos, lusta, pedig nem mondhatja, hogy 12 órát dolgozott volna egy bányában? Lássuk csak, mi lehet az, ami titokban leszívja az energiáját anélkül, hogy egyáltalán tudna róla! Elolvasom
Az aromaterápia annyit jelent, hogy illatokkal és különféle illóolajokkal kényezteti magát. Bőre illóolajokkal való napi kezelése valójában igen egyszerű. Az a legfontosabb, hogy valóban minőségi és természetes készítményeket vásároljon. Számos olyan olcsóbb illóolaj kapható, amelyek szintetikus összetevőket is tartalmaznak. Ezek kizárólag helyiségek illatosítására alkalmasak, testápolásra nem! Elolvasom
A leggyakoribb sportsérülések a bokaficamok és az izomgörcsök. Csupán néhány perc bemelegítés és egy kis odafigyelés szükséges ahhoz, hogy megelőzzük az ilyen és hasonló sérüléseket. Elolvasom
Egy növény, egy ital, ami csak pár éve él a magyar köztudatban, mégis mindenki isteníti. Ön is ismeri a zöld tea jótékony hatásait? Hogy csak párat említsünk rögtön az elején: a zöld tea hátráltatja az öregedés folyamatát, segít megelőzni a rákot és gátolja az elhízást is! Elolvasom
Tudja Ön, mi az a Morton-neuroma? A magas sarkú vagy szűk orrú cipő, egy rossz lépés, egy váratlan sportsérülés mind-mind problémákat okozhat a lábunknak. Melyek a leggyakoribb lábproblémák illetve -betegségek, és milyen kezelési módok állnak rendelkezésünkre az egyes esetekben? Elolvasom
|
|
|